A Magyar Szabadidősport Szövetség országos tagszervezeti hálóval rendelkezik. Tevékenységei közé tartozik, hogy ernyőszervezetként összefogja, inspirálja és segítse a szabadidősport területén tevékenykedő szakembereket. Több más szervezettel együtt a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség (FEMSZISZ) a szövetség legaktívabb tagjai közé tartozik. A Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség közgyűlése 2020 novemberében új elnököt választott Parall Bálint személyében. A vele készített bemutatkozó anyag az alábbiakban olvasható.

Új utakat keres és szélesebb korosztálynak szeretne szabadidős tevékenységeket szervezni a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség (Femszisz) új elnöke. Parall Bálint azt mondja: sok lehetőség áll még a szövetség előtt.

A szervezet elnöke egy nordic walkingos sajtótájékoztatón mutatkozott be először a nagy nyilvánosság előtt.

– A személyes motivációm az volt, amikor elvállaltam a felkérést, hogy új lendületet, új színt vigyek a patinás, több mint 30 éve működő szövetség életébe, hiszen én még emlékszem, hogy éveken keresztül fociztam a Köfém sportcsarnokban a Femszisz-tornákon télvíz idején, s azok mind nagyon jól szervezett, színvonalas események voltak – mondta el az elnök, hozzátéve: arra törekszik, hogy újra szélesebb korosztálynak szervezhessenek szabadidős sportolási tevékenységet, bevonva a szervezet életébe a fiatalokat is.

– Az élet persze megfagyott a Covid alatt, de a Magyar Szabadidősport Szövetség több, otthon is végezhető eseményt szervezett, melyek közül a Beactive Night otthoni testmozgást propagáló estjén két oktatóval összeállított 20 perces, online követhető foglalkozásokkal mi is részt vettünk – utal vissza a járvány alatti törekvéseikre az elnök, hozzátéve, hogy szerencsére a vírus nem vetette vissza a hétfő délutánonként az Öreghegyen megrendezett, az idősebb korosztály számára oly népszerű nordic walking foglalkozásokat, amelyek szinte szünet nélkül mentek Horváth István exelnök szakmai vezetésével. Ezek a foglalkozások egyébként továbbra is folytatódnak ebben az időpontban december 20-ig.

– S ahogy szorításából enged a vírus, úgy éledezünk mi is. Nemrégiben például már tollaslabdaversenyt szerveztünk, valamint szülő-gyerek páros tornát, tagszervezetünk, a seregélyesi Pelikán Diáksport Egyesület rendezésében. Július végén teqballtornát tervezünk Csákváron, az Alba Teqball SE-vel karöltve. Augusztus közepén pedig egy amatőr-tenisztorna lebonyolításában segédkezünk, a székesfehérvári Kiskút Tenisz Klub szakmai közreműködésével – sorolja a terveket Parall Bálint, örömét kifejezve, hogy többen is csatlakoztak nemrégiben a szövetséghez, így például új tag az Alba Teqball SE és a Csákvári Természetjáró Egyesület is. – Érdemes tudni, hogy az egyesületek, amelyek a szövetséget alkotják, rendezvényeikre kérhetnek támogatást, amelyek akár így ingyenessé és nyílttá válhatnak, ezzel elérve, hogy a résztvevőknek nem kell nevezési díjat fizetniük. A már meglévők mellé szeretnénk olyan sportágakat is behozni a szervezetbe, amelyek szélesebb korosztályt mozgatnak meg – így például tervben van kerékpáros szabadidős program, túrával, ismeretterjesztéssel is.

Forrás: https://www.feol.hu/sport/helyi-sport/parall-balint-az-uj-elnok-programja-5091170/