fbpx

EFOP-392-16-2017-00008 – Solt

Projekt címe: „Solti konzorcium humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben”
Projekt leírás
A projekt célcsoportja:
• óvodapedagógusok
• óvodások és azon 3 év feletti gyermekek, aki nem járnak óvodába.

Solt Város Önkormányzata támogatást nyert az EFOP-3.9.2-16-2017-00008 azonosítószámú, „Solti konzorcium humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben” című projekt keretében. A projekt konzorciumi formában valósul meg, melynek egyik projekt megvalósító tagja a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT).
A MASPORT projektben vállalt szakmai programjának szerves részét képezi sportszolgáltatási tevékenységek megvalósítása óvodapedagógusok és óvodás korú gyermekek bevonásával. A sportszolgáltatási tevékenységek megvalósítása a MASPORT saját munkavállalói által végzett képzési tevékenységek erősítésére szolgálnak. A Magyar Szabadidősport Szövetség elsődleges feladata a projekt megvalósítása során a konzorciumban résztvevő települések óvodáiban dolgozó óvodapedagógusok szakmai-módszertani felkészítését megalapozó fejlesztési anyagok létrehozása, és ez alapján a kapcsolódó humán erőforrás fejlesztése. A projekt eredményei a sportszakmai felkészítésbe bevont óvónők száma, valamint a komplex programokban résztvevő óvodás gyerekek száma.

A megvalósítandó projekt főbb adatai
A megvalósítás időszaka: 2018.10.01 – 2019.10.31.
Konzorciumi partnerek:
• Solt Város Önkormányzata
• Drágszél Községi Önkormányzata
• Dunavecse Város Önkormányzata
• Dunapataj Nagyközség Önkormányzata
• Homokmégy Községi Önkormányzat
• Harta Nagyközség Önkormányzata
• Miske Községi Önkormányzat
• Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
• Magyar Szabadidősport Szövetség
• Fénykörközösség Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Kft.

Részletes szakmai tartalom
A projekt keretein belül elvárt tevékenység sportprogramok és sportszolgáltatások nyújtása az óvodai intézményi mozgásprogramok keretében alkalmazott óvodapedagógiai módszerekhez, elsősorban a magatartás- és figyelemzavaros gyermekek fejlesztő pedagógiájára, valamint az érzelmi (affektív) és a kognitív kompetencia elemek egyidejű fejlesztésére tekintettel.
A projekt keretében megvalósított óvodapedagógus továbbképzés hozzájárul az óvodai nevelés általános céljaihoz:
– az egészséges életmód alakítása,
– az érzelmi, az erkölcsi és az értékorientált közösségi nevelés,
– az anyanyelvi, értelmi fejlesztés és nevelés megvalósítása.
A fenti célok közül legszorosabb kapcsolódás az egészséges életmód alakítása célhoz azonosítható. Az egészséges életmódra nevelés, az egészséges életvitel igényének alakítása, a gyermek testi fejlődésének elősegítése ebben az életkorban kiemelt jelentőségű. Ezen belül az óvodai nevelés feladata:
– a gyermek gondozása, testi szükségleteinek, mozgásigényének kielégítése;
– a harmonikus, összerendezett mozgás fejlődésének elősegítése;
– a gyermeki testi képességek fejlődésének segítése;
– a gyermek egészségének védelme, edzése, óvása, megőrzése;
– az egészséges életmód, a testápolás, a tisztálkodás, az étkezés, különösen a magas cukortartalmú ételek és italok, a magas só- és telítetlen zsírtartalmú ételek fogyasztásának csökkentése, a zöldségek és gyümölcsök, illetve tejtermékek fogyasztásának ösztönzése, a fogmosás, az öltözködés, a pihenés, a betegségmegelőzés és az egészségmegőrzés szokásainak alakítása;
– a gyermek fejlődéséhez és fejlesztéséhez szükséges egészséges és biztonságos környezet biztosítása;
– a környezet védelméhez és megóvásához kapcsolódó szokások alakítása, a környezettudatos magatartás megalapozása;
– megfelelő szakemberek bevonásával – a szülővel, az óvodapedagógussal együttműködve – speciális gondozó, prevenciós és korrekciós testi, lelki nevelési feladatok ellátása.

Az igénybe vett szolgáltatásnak kapcsolódnia kell az Óvodai nevelés országos alapprogramjában előírt követelmények szerint megtartott óvodapedagógus továbbképzésekhez és képzések szakmai tartalmához, tananyagához.

Az óvodapedagógusok szakmai felkészítése a pályázatban vállaltaknak megfelelően és a célcsoport munkarendjéhez és elfoglaltságához igazodva, nem hagyományos képzés, hanem egy több komponensű fejlesztés keretében valósul meg. A módszertana leginkább a b-learning (blended learning = vegyes, vagy kombinált oktatás) módszereit alkalmazza. A tananyag elsajátítása modulrendszerben történik, ahol a személyes vagy csoportos oktatási alkalmak helyett műhelymunkák kerülnek megszervezésre. Ezt egészítik ki a digitális tartalmak, az e-learninges tananyagok, valamint az ezek alkalmazását segítő konzultációk, illetve a sportszolgáltatások keretében szervezett események is. Ez lehetőséget teremt a képzésben résztvevőknek az egyéni tanrend kialakítására úgy, hogy a tananyagtartalmakat saját előképzettségüknek és érdeklődésüknek megfelelően rugalmasan tudják összeállítani.
A minimumfeltételek úgy kerülnek meghatározásra, hogy valamennyi résztvevő számára van kötelezően elvégzendő feladat minden egyes tudástartalomból. Ezen felül minden résztvevő választhat, hogy az egyes tudástartalmakhoz kapcsolódóan miből mennyit teljesít. A képzés sikeres befejezésének feltétele minimum 10 egységnyi tananyag elvégzése, amiből 4 egység kötelező és legalább 6 szabadon választott. A 4 kötelező egység a bevezető műhelymunka alkalmával a három nagy tématerülettel kapcsolatos előadás/gyakorlati munka, valamint a saját szakmai záróanyag elkészítése. A résztvevők a szabadon választott egységek teljesítése során maguk döntik el, hogy az egyes tartalmakhoz kapcsolódóan e-learninges digitális tartalmakat, konzultációt, vagy műhelymunkát végeznek. Az egyes témakörökhöz kapcsolódóan több szakmai anyagból választhatnak. A képzéshez kapcsolódóan kötelezőn választani kell legalább egy alkalommal a kapcsolódó sportszolgáltatások keretében tartott programokon való részvételt, hiszen ezek egészítik ki az elsajátított szakmai tartalmakat egy-egy bemutató órával, vagy rendezvénnyel, ahol gyakorlatban is tapasztalatokat szerezhetnek a résztvevők az elsajátított ismeretekről.
A továbbképzés az alábbi három nagyobb tématerületre terjed ki:
– az integrált óvodai nevelés, ezen belül a magatartás és figyelemzavaros gyermekek fejlesztése, illetve az érzékszervi és mozgássérült gyermekek integrálása
– mozgásos feladatok differenciált szervezése a csoportban különös tekintettel a vegyes csoportokra, valamint az eltérő fizikai állapotokra
– valamint a gyermekek affektív és kognitív fejlődésének mérése és fejlesztése a mozgásos gyakorlatokon keresztül
A tervezett tematikák a három területen belül kiterjednek az egyes gyakorlati módszerek bevezetésére (pl. mozgáskottás módszer, esések iskolája), a megfelelő egészséges, biztonságos, illetve adott esetben akadálymentes környezet biztosításához (pl. Blum /Gondolkodj Egészségesen Program, akadálymentes rendezvényszervezés), illetve az alkalmazható mozgásformákra (pl. népi játékok, társas és kortárstánc, aerobik, jóga), valamint azokra az elméleti kutatásokra és módszerekre, amelyek segíthetik a gyermekek esetleges affektív vagy kognitív készségeinek illetve ezek eltéréseinek korai felismerését és megfelelő beavatkozás előkészítését (pl. visszamaradó csecsemőkori reflexek).

Tekintettel arra, hogy a képzés fókuszában az intézményrendszerbe járó 2-6 éves gyermekek egészségmegőrző testmozgásának rendszerbe való foglalása áll, így a sikeres és hatékony képzési folyamat kizárólag úgy lehetséges, ha az elméleti képzésre egy szakmai koncepció mentén felépített aktivitás sorozat épül, amelyet a szolgáltatás keretében beszerzett sportprogramok, sportszolgáltatások támogatnak. A szükséges gyakorlati szakmai felkészítéshez az alábbi szolgáltatáselemeket szükséges biztosítani:
– A mozgásformák bemutatása és gyakorlása a képzők, képzésben részt vevő óvodapedagógusok, valamint az óvodáskorú gyermekek egyidejű bevonásával;
– Sportesemények szervezése, ahol játékos szemléletmód mellett tesztelődnek az elméleti képzésben átadott ismeretanyagok;
– Sportaktivitások formájában bemutató órák megtartása;
– Családi sportnapok szervezése több óvoda egyidejű bevonásával, ahol a képzésben részt vevő óvodapedagógusok szakmai tapasztalatokat cserélhetnek a képzési időszakban elsajátított tudásanyag tekintetében.
A fenti sportszolgáltatási elemeket az alábbi mennyiségekben szükséges biztosítani:
Szakmai tevékenység 1 (SZT1):
A mozgásformák bemutatása és gyakorlása a képzők, képzésben részt vevő óvodapedagógusok, valamint az óvodáskorú gyermekek egyidejű bevonásával. Alkalmanként minimum 2 X 45 perces bemutató, illetve gyakorló óra, legalább 5 fő óvodapedagógus, illetve a sportszakember együttes részvételével. Az eseménynek része egy legalább 20 perces gyakorlati foglalkozás minimum egy csoportnyi óvodáskorú gyermek bevonásával.
Darabszám: 2 db
Szakmai tevékenység 2 (SZT2):
Sportesemény szervezése, ahol játékos formában nyílik alkalom az elsajátított ismeretanyagok gyakorlati alkalmazására és tesztelésére, valamint a résztvevők értékelésére és gyakorlatorientált segítésére. Az esemény legalább egy óvoda, illetve minimum 4 csoport bevonásával az intézményben vagy külső helyszínen szervezett sportesemény. A sportesemény jellegétől függően alkalmasnak lennie a következőkre:
– több sportág kipróbálására alkalmas esemény esetében a bemutatott sportágaknak szakmai kapcsolódniuk kell az óvodapedagógusok szakmai fejlesztéséhez
– az egy adott sportághoz kapcsolódó esemény esetén a sportágnak kapcsolódnia kell az óvodapedagógusok szakmai fejlesztéséhez, illetve a konzorciumi tagok által a projekt keretében szervezett egyéb sportrendezvényekhez és fejlesztésekhez,
– az egyetlen sportághoz kapcsolódó esemény esetében a sportághoz kapcsolódó feladatok kellő mennyiségét és változatosságát szükséges biztosítani.
Darabszám: 1 db
Szakmai tevékenység 3 (SZT3):
Sportaktivitások formájában bemutató órák megtartása. Alkalmanként minimum 2 X 25 perces bemutató, illetve gyakorló óra, legalább 5 fő óvodapedagógus, illetve a sportszakember együttes részvételével. A gyakorlati foglalkozás minimum egy csoportnyi óvodáskorú gyermek bevonásával kell, hogy történjen. Szakmai szempontból kötelező a tervezett tevékenységek között legalább egy integrált csoportos aktivitás forma vagy bemutató óra vállalása. Amennyiben az érintett intézmény ilyen szolgáltatást választ, akkor elvárás az érintett gyermekek részvétele. A tervezett mozgásformáknak tartalmilag kapcsolódnia kell az óvodapedagógusok szakmai fejlesztéséhez.
Darabszám: 2 db
Szakmai tevékenység 4 (SZT4):
Családi és/vagy sportnap szervezése több óvoda egyidejű bevonásával, ahol a képzésben részt vevő óvodapedagógusok szakmai tapasztalatokat cserélhetnek a képzési időszakban elsajátított tudásanyag tekintetében. Az esemény legalább 4 órás időtartamban, több párhuzamosan is végezhető programelemmel, a sporttevékenységeket kiegészítő, a szülőknek és a pedagógusoknak szervezett előadásokkal, bemutatókkal. Elvárás, hogy bevont sportszakemberek szakmai kompetenciája kapcsolódjon a tervezett fejlesztési tevékenységhez, a sporttevékenységekhez, lehetőség szerint országos vagy nemzetközi területen sikeres sportolók bevonására is kerüljön sor.
Darabszám: 1 db
A pályázatban vállalt indikátorokkal összhangban a sportszolgáltatások kapcsán az alábbi a szakmai elvárás. Egyfelől a pedagógus továbbképzés során minimum 15 óvodapedagógus felkészítése a szakmai cél, tehát a biztosítandó sportszolgáltatásnak is ezt a létszámot kell figyelembe vennie. Másrészt a programokba bevont óvodáskorú gyermekek létszáma esetében a szakmai cél 100 fő, tehát a szervezett események esetében ez a létszám az irányadó. Az előírt 15 fő óvodapedagógus és 100 fő óvodáskorú gyermek létszámot az előírt programelemekben együttesen kell teljesíteni.

#masportinsta

© Copyright 2016. Minden jog fenntartva