A tavalyinál jóval többen gyalogoltak az egészségükért: míg 2017-ben tízezren, idén több mint tizenhétezren fedezték fel az ország szebbnél-szebb tájait az októberi Világ Gyalogló hónap alkalmából szervezett csaknem háromszáz túrán. A nyugdíjas szervezetek számára kiírt versenyt ezúttal is a Vörösberényi Nyugdíjas Klub nyerte meg, az oktatási intézményeknél pedig a Kecskeméti Református Általános Iskola lett az első helyezett.
Szerencsére évről-évre egyre többen ismerik fel azt, hogy a gyaloglás – egészségmegtartó hatása mellett – kitűnő időtöltés, kikapcsolódás, testi-lelki feltöltődés. A Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) által koordinált országos rendezvénysorozat ezúttal is nagy sikert aratott: több mint 160 oktatási intézmény és 29 nyugdíjas klub nevezett, valamint a MASPORT tagszervezetei és az idén először nordic walking instruktorok által szervezett túrák száma is bőven meghaladta a százat. Az idei csodás, nyárias őszön tehát tizenhétezernél is többen sétáltak aktívabb, egészségesebb önmagukért.
A séta nem évszakfüggő, úgyhogy reméljük, a kampányon kívül is a mindennapok része marad a gyaloglás.
A nyerteseknek gratulálunk!
Eredmények
Nyugdíjas szervezet kategória:
- Vörösberényi Nyugdíjas Klub
- Életet az éveknek” Ajkai Nyugdíjas Klubok Egyesülete”
- Honvéd Nyugdíjas Klub
Oktatási intézmények kategória:
- Kecskeméti Református Általános Iskola
- Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
- Tahitótfalui Óvodák és Konyha
Különdíj: Gyula Város Egyesített Óvodája Gyulavári Óvoda