A TAFISA nemzetközi kiírása alapján a Magyar Szabadidősport Szövetség koordinálásával 2020. októberében XXII. alkalommal került megrendezésre a Világ Gyalogló (Hó)Nap eseménysorozat. A koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére 285 nevezővel, 13,381 résztvevővel és 1665 km megtételével kiemelkedően sikeresen zárult az országos programsorozat.
A szervezők kreatívan -sokszor útvonalmódosításokkal, csoportokra osztva létszámkorlátozásokkal – a lehetőségeiket maximálisan mérlegelve és kihasználva alkalmazkodtak a járvány okozta megváltozott körülményekhez. Az eseményszervezők kiemelt figyelmet fordítottak a járványügyi szabályok betartására, ügyelve saját és környezetükben lévők egészségére. A lelkileg is igen megterhelő időszakban pozitív élmények megteremtésével szerveztek maradandó eseményeket a résztvevők számára. A közösségi mozgásélmény megteremtésével erőt adtak a Covid okozta nehézségekből való kiszakadásra.
Az idei évben egy a MASPORT – Magadért Sportolj! applikáció használatával a tanintézmények számára a Világ Gyalogló (Hó)Nap eseménysorozaton belül ingyenes játékos kihívást hirdettünk. A felhívásban barátokat és családtagokat arra buzdítottuk, hogy gyűjtsenek az iskolának kilométert, és tegyék meg közösen a leghosszabb távot.” Sétálj iskoláddal Új-Zélandtól Kanadáig! Hívd el barátaidat, családodat, gyűjtsétek együtt vagy akár egyedül a kilométereket tanintézményeteknek, tegyétek meg a leghosszabb távot.„ Az október 15- 30 között meghirdetett kihíváshoz összesen 16 tanintézmény csatlakozott.
Díjazottak
A Tanintézmények kategóriában a kiegészítő programok kreativitását értéklevél határozta meg a Szövetség a díjazottokat.
Tanintézmények-óvoda kategóriában:
- helyezett: Mezőkovácsházi Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde
- helyezett: Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda MÁKVIRÁG TAGÓVODA
- helyezett: Csetényi Óvoda és Mini Bölcsőde
Tanintézmény-iskola kategóriában:
- helyezett: Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium
- helyezett: Palini Inkey Boldizsár Általános iskola
- helyezett: Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
A nyugdíjas szervezetek kategórián belül az alábbi 3 szervezet részesült díjazásban:
- helyezett: Kispáli Nyugdíjas Egyesület
- helyezett: Őszikék Nyugdíjas Klub
- helyezett: Szivárvány Nyugdíjas Klub
Közösségek kategóriában a nevezők között sportszert sorsoltunk ki, melyet az alábbi szervezetek nyertek:
- Sérsekszőlős Község Önkormányzata
- Egészségfejlesztési Iroda Tapolca
- Zöldlépés Nordic Walking Közhasznú Egyesület
Kategóriák, élmények, tapasztalatok
- Kreatív, sokszínű tanintézmények
A tanintézmény kategórián belül érkezett a legtöbb nevezés a programra, 160 iskola és óvoda teljesítette a Világ Gyalogló (Hó)Nap eseménysorozat kapcsán vállalt távot. A pedagógusok hatalmas lendülettel és körültekintő szervezéssel hozták lére kiváló programjaikat. Volt, ahol a tervezett létszám várakozáson felül alakult a pedagógusok nagy örömére.
Örömünkre szolgál, hogy számos intézmény már sokadik alkalommal csatlakozik a szövetség programjához. Idén új és visszatérő nevezők is fellelhetőek voltak a résztvevők között. A beszámolók alapján volt, ahol a program olyan sikeresnek bizonyult, hogy az intézmény hosszútávú programjába is beillesztik a rendszeres gyaloglást, túrázást.
A gyerekek fizikai átmozgatásán túl, a szervezőpedagógusok kreatív koncepcióikkal az alábbi témakörök feldolgozásával egészítették ki, tették színesebbé, érdekesebbé programjaikat:
- Egészségtudatosság
- Környezetvédelem
- Környezetünk megismerése
- Felelős állattartás
- Őszi erdő szépségének megismerése
A kiemelten nehéz időszakban szervezett túrák során bebizonyosodott, hogy a létszámbeli korlátozás sem szegte kedvét a szervezőknek. A résztvevőket a pedagógusok kisebb csoportokra – iskolák esetében osztályokra – osztották, ügyelve a szabályok betartására. Programjaik megvalósításakor kifejezetten a szabadtéri látnivalók, emlékhelyek és egyéb nevezetességek felfedezését helyezték előtérbe.
- Jó hangulatú közösségek
Idén először a közösségek számára is lehetőséget biztosítottunk a programhoz való csatlakozásra. Sportszervezetek, kulturális/egészségügyi szervezet (Közösségi Ház, Egészségfejlesztési Iroda stb.), valamint vallási közösségek jelentkezését vártuk. Ebben a kategóriában is rengetegen csatlakoztak a Világ Gyalogló (Hó)Nap eseménysorozathoz. A túrák kiváló hangulatban teltek, volt, ahol ennek hatására hosszabbra is sikeredett a tervezett program. Többek határozták el, hogy jövőre is csatlakoznak és szerveznek programokat a szövetség országos programsorozatában.
A résztvevők beszámolói alapján voltak, akik:
- Nordic bot használatával színesítették túrájukat
- Szuper hangulatban igazi közösségépítő programként valósították meg az eseményt
- Önfeledten, jókedvűen járták végig a helyi nevezetességeket
- Aktív nyugdíjasok
A nyugdíjas korosztály tagjai is szép számmal képviseltették magukat, szerveztek gyaloglással egybekötött közösségi élményt. A túrák lebonyolítását lelkes szervezőmunka előzte meg. A szellemi frissesség jegyében totóval, különféle vetélkedőkkel készültek a szervezők. Voltak, akik versek szavalásával, polgármesteri köszöntővel, aerobic bemutatókkal tették még emlékezetesebbé programjaikat, szerezve ezzel örömöt és maradandó élményt a szétvevőknek.
A kísérő programok között voltak:
- Játékos feladatok: szellemi totó, és különböző feladványok
- Bemelegítő tornák, túra előtti átmozgató foglalkozások. Akadt, ahol az átmozgatást egy humanoid robot tette felejthetetlenné.
- Akik nordic bottal teljesítették a vállalt távot.
- Meglátogatták a helyi templomokat és múzeumokat, nevezetességeket, környezetük alaposabb megismerése jegyében teljesítették a távot.
- Tagszervezeti népszerűsítés
A gyaloglást népszerűsítő programok szervezésében tagszervezeteink fontos szerepet vállalnak minden évben. Az ország számos megyéjében szerveztek gyalogos túrákat minden korosztály számára. Fejér megye, Hajdú-Bihar megye, Győr Moson Sopron megye, Nógrád megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Baranya megye és Békés megye is aktív szervezőmunkával segítette az eseménysorozathoz való csatlakozással a gyaloglás népszerűsítését. Tagszervezeteink aktív szerepvállalása is segítette azt, hogy ez a program évről évre országszerte egyre népszerű eseménnyé növekedhessen, fontos szerepet töltve a szabadidősport események tárházában.
Az idei évben határozottan bebizonyosodott, hogy a közösségben eltöltött aktív testmozgásnak fontos egészségmegőrző szerepe van. A motiváció- és élményszerzés nem csak a fizikai, hanem a szellemi egészségünk megtartásának kiemelten fontos eszköze.