Újabb négy évre a jelenlegi elnököt, Czene Attila olimpiai bajnok úszót választotta elnökévé a Magyar Szabadidősport Szövetség csütörtöki közgyűlésén.  A tisztújítás, tagfelvétel és alapszabály módosítás valamint a jövő évi költségvetés elfogadása mellett a szövetség elismerte a lakosság sportjáért és a szövetségért kiemelkedően dolgozók munkáját.

 

 

Az elmúlt négy év azzal telt, hogy minél több forrást tudjunk behozni erre az igen fontos, ám ez idáig jellemzően forráshiányos területre. A munka meghozta gyümölcsét, ugyanis a napokban derült ki, hogy a következő három évre hárommilliárd forint európai uniós forráshoz jutnak a tagszervezetek és a szövetség a felnőtt lakosság szabadidősport általi egészségfejlesztésére – hangsúlyozta Czene Attila.   Hozzátette: a részben megújult elnökséggel együtt komoly, egyben örömteli feladatoknak néz elébe, hisz egy közeljövőben megjelenő kormányhatározat a népegészségügyi stratégia elfogadásával a szabadidősport erősítését célozza, amely előremutató forrásbővülést jelent ezen a területen

A közgyűlésen a szabadidősport szervezése és népszerűsítése, illetve támogatása érdekében végzett kiemelkedő munkájáért a Magyar Szabadidősport Szövetség Elnöksége a Lakosság Sportjáért emlékplakettet adományozta Horváth Istvánnak, Víg Károlynak illetve Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának.

 

 

Horváth István, a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke immár 40 éve folytat sportszervezői tevékenységet, elnöksége alatt váltak népszerűvé Székesfehérváron a női és nyugdíjas sport napok, mozgásfesztiválok és a városi, megyei asztalitenisz, teke, tollaslabda szabadidős rendezvények.

Víg Károly, a Nyársapáti Szabadidősport Egyesület elnökeként a település sportéletének aktív szervezője 1991 óta, szabadidejének jelentős részét a fiatalok és a családok sportolási feltételeinek megteremtésére fordítja.

 

 

Újpest Önkormányzata folyamatosan kiemelt figyelmet és támogatást fordít a lakossági szabadidősportra. A hagyományos szabadidősport rendezvényeken kívül számos sportolási lehetőséget biztosítanak az Újpesten élőknek. Csapatuk évek óta aktív résztvevője a Kihívás Napja versenynek, amelyen az utóbbi években többször is kategória győztesek lettek.

A jövő évvel kapcsolatos újdonság, hogy a szövetség nagy sikerrel lebonyolított hagyományos rendezvényei mellett (többek között Családi Mozgásfesztivál, Európai Sporthét, Világ Gyalogló Nap) új eseménnyel bővül a 2018-as eseménynaptár: a szövetség lesz a rendezője a Be Active Night elnevezésű rendezvénynek is.