Kellemes idő, több mint 8000 sportolni vágyó, olimpikonok és sportolók április 25-én a COOP Májusfa Futáson. 26. alkalommal álltak rajthoz a résztvevők a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. által szervezett és a COOP Szolnok Zrt. által szponzorált Májusfa Futáson. Az előzetes és a helyszíni nevezések alapján összesen 8 102 főt számlált a rendezvény.

 

A hagyományokhoz híven a város főtere, a Kossuth tér volt a programok központja, innen indultak és ide érkeztek a futók a három rajt során. A téren kóstoltatók, kiállítók színesítették az eseményt. Kora délután a műsorvezetők játékaival és bemelegítő tornával indult a rendezvény, ahol a középiskolások, a felnőttek, majd a felső tagozat diákjai álltak rajthoz. A színpadon Szalay Ferenc, Szolnok város polgármesterének és Fekete Tibor, a COOP Szolnok Zrt. vezérigazgatójának megnyitója után, a Szolnoki Olaj KK és Openhouse Szolnoki RKSI csapata, Czene Attila, Kökény Beatrix és Imre Géza olimpiai bajnok részvételével hangzott el az első rajtjel.

 

Célba érkezés után minden COOP pólót kapó résztvevő a regisztrációs kártyáját bedobva befutó csomagot vehetett át, ami frissítőt és energiát adó finomságokból állt.
Összességében igazán kellemes és családias hangulatú rendezvényen vettek részt a nevezett iskolák diákjai, az egyesületek, cégek csapatai és a felnőtt, senior és nordic walking-os egyéni nevezők. Remélhetőleg jövőre még többen mozdulnak meg és teszik próbára magukat egy futás erejéig.