Folytatódik a nagysikerű Szépkorúak szerdája regionális eseménysorozat. Ezúttal március 13-án Sopronban mozgattuk át a régebb óta fiatal korosztály tagjait. A tét most is az volt, hogy megmutassuk: a mozgás kortalan! Az eseménynek otthont adó Novomotic Aréna csakúgy lüktetett, az ország különböző pontjairól érkező 361 szépkorú ismét egy mozgásgazdag napot töltött el.

Az esemény megnyitója után a résztvevők délelőtt 9 órától kipróbálhatták magukat különböző csapat és egyéni sportokban, részt vehettek csoportos foglalkozásokon. Az Aréna nagyterme átalakult a szépkorúak táncparkettjévé, a kisterem csak úgy pezsgett a pingpongozó, floorballozó, 3-1-2 meridiántornázó és röplabdázó régebb óta fiataltól. Ezeken felül számos egyéb programot is kínáltak a szervezők azzal a céllal, hogy örömteli mozgásperceket biztosítsanak a résztvevőknek. A rendezvényre látogatók részt vehettek egészségügyi szűréseken és elvégezhették a fittségi teszt feladatait is. Az igazán aktívak ajándékokkal is gazdagodhattak, megbecsülve és elismerve teljesítményüket.

Mozgásból, játékos sportolásból és mosolyból ezúttal sem volt hiány. Jövő héten folytatjuk Tatabányán!

Szövetségünk és a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség szervezésében megvalósult esemény támogatója az Aktív Magyarország.

További Szépkorúak szerdája esemény:

Szépkorúak szerdája Tatabánya

helyszín: Tatabánya – Földi Imre Sportcsarnok

időpont: 03.20.

facebook esemény: https://fb.me/e/4aFPbY7WF

SopronTV beszámolója az eseményről:

Képek az eseményről: https://masport.hu/szepkoruak-szerdaja-sopron/