Mit? Hogyan? Milyen eszközzel? Avagy útmutatás az online sportolási lehetőségek útvesztőjében.

A koronavírus járvány kapcsán sok mindent tanultunk. Új fogalomként a távolságtartás a mindennapi szóhasználat szerves részévé és egyik legtöbbet használt kifejezésünké vált. Talán ez adhatta a löketet, hogy elinduljon a most bemutatásra kerülő kerékpáros kihívás. A távolság nem akadálya annak, hogy közösen sportoljunk, ápoljuk kapcsolatainkat még ha térben el is vagyunk határolva egymástól. A mozgás során kitűzött cél egyéni teljesítéseit, ha közösen összeadjuk, akár még a Hold is elérhető távolságba kerülhet…

A 2020. június 26-án induló „MOON BIKE” címmel futó 80 nap időtartamú nemzetközi kihívás lényege, hogy együtt, közösen biciklivel jussunk el a Holdra, azaz bárhol a világon tegyünk meg összesen 384 400 km-t.

Legfrissebb ajánlatunk:

„MOON BIKE” kihívás

A közös mozgásra, egészséges életmódra buzdító – virtuális közösséget formáló- nyári kampány jól mutatja, hogy a Pécsi Tudományegyetem alkalmazkodva az új helyzethez, online formában ugyan, de kapcsolatot tart hallgatóival, partnereivel, öregdiákjaival, a diaszpórában élő honfitársainkkal. Ezen felül, mint Zöld Egyetem kiemelt célja a – tömegközlekedésnél a pandémiás helyzetben jóval biztonságosabb – kerékpáros közlekedés népszerűsítése.

A kihívás részletei:

A projekthez a Facebookon keresztül lehet majd csatlakozni. A tekerés szerelmeseinek nincs más dolguk, mint tekerni és bármilyen kerékpáros applikációt letöltve a telefonjukra a megtett távot screenshot kép formájában üzenetben vagy bejegyzésként elküldeni a MoonBike2020 facebook oldalára.

Ha szobakerékpáron indulnak a kihívásban, csak le kell fotózniuk a kilométeróra kijelzőjét a megtett távval és azt feltölteniük. Minden nap összegezzük a megtett kilométereket és beszámolunk, hogy éppen merre “járunk”. A legtöbb egyéni kilométereket megtett sporttársakat ajándékcsomaggal jutalmazzuk.

További részletek, és csatlakozási pont: https://www.facebook.com/internationalspringbike/