A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) meghosszabbította a nevezési határidőt az idei „Kihívás (hó)Napjára” a munkahelyek képviselői és a médiacsapatok számára, így az új jelentkezési határidő: május 8.
Az MSZSZ információi szerint folyamatosan érkeznek a „munkahelyek” kategóriában a jelentkezések. A nevezők között vannak a Magyar Atlétikai Szövetség, a Kaposvári Egyetem, a Mályvavirág Alapítvány, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség munkatársai is.
A Magyar Szabadidősport Szövetség eddig is nagy hangsúlyt fektetett a munkahelyi sportra, 2017-ben azonban kiemelt szerepet kap ez a projekt. Mivel a Kihívás Napján mindenki a saját közvetlen környezetében vagy munkahelyén végezhet testmozgást, nagyszerű lehetőség ez a sportolni vágyó szervezetek számára. A munkahelyek képviselői és a médiacsapatok Kihívás (hó)Napja jelentkezésével kapcsolatos információk megtalálhatók a www.kihivasnapja.hu honlapon.
Az idei Kihívás Napját május 31-én rendezik meg, várhatóan több százezer ember részvételével (a további kategóriák jelentkezési határideje: május 17.). Az eredetileg „Challenge Day” néven ismertté vált játékban a világon, idén – hazánkkal együtt – legalább 50 ország városai, falvai vesznek majd részt. Idén 26. alkalommal rendezik meg a Kihívás Napját Magyarországon. Mindeddig 1596 hazai település vett részt az eseményen és 8 millió ember játszott, sportolt.