Az idén 24. alkalommal meghirdetett Világ Gyalogló (HÓ)Nap lezárult. Közösségek, nyugdíjas szervezetek, tanintézmények (bölcsőde, iskola, óvoda), és MASPORT-tagszervezetek csatlakoztak országos eseménysorozathoz, közel 18.000 résztvevő 2189 km távot tett meg, az ország mind a 19 megyéjében megrendezésre kerülő helyi túrákon.

Ez az eszközt nem igénylő legősibb mozgásforma mindenki számára űzhető. A legkisebbektől a régebb óta fiatal korosztály tagjai számára is kiváló fizikai aktivitás.

A program népszerűségét mutatja, hogy a résztvevők között voltak, akik már az előző években is csatlakoztak a programsorozathoz. Sőt vannak olyan szervezetek akiknek az éves programjának szervez részét képezi az eseménysorozat.

A résztvevők:

  • gyűjtöttek – élményeket a közösségben eltöltött túrázással és tapasztalatot, hogy többre képesek mintsem gondolnák.
  • gyalogoltak – a közösség igényeit és képességeit felmérve hosszabb – rövidebb távot teljesítettek. Volt, ahol kedvet kaptak és a tervezettnél többet gyalogoltak. A túra során felfedezték a helyi nevezetességeket és az addig ismeretlen területeket.
  • gyártottak – az ősz jellegzetes színeit, formáit, növényeit és terméseit felhasználva installációt. Csodás pályamunkák születtek, melyek között helyezetteket is hirdettünk.

Idén az alábbi szervezetek részesültek díjazásban:

Nyugdíjas szervezetek kategória:

  1. Farmos Rózsa Nyugdíjas Egyesület
  2. Életet az éveknek Ajkai Nyugdíjas Klubok Egyesülete
  3. 3.Hévízi Szépkorúak Vidám Társasága

Tanintézmények kategória – iskola

  1. Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium
  2. Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
  3. III. 3.Balmazújvárosi Általános Iskola Bocskai István Tagintézmény

Tanintézmények kategória – óvoda

  1. Gesztenyéskert Baptista Óvoda
  2. Kiskőrösi Óvodák Erdőtelki Óvoda
  3. III.          Mezőkovácsházi Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde

különdíj:

  • Nordic Walking Szeghalom (közösség kategóriában)

3 GY- Gyűjts, Gyalogolj, Gyárts! kihívás:

  • tanintézmény – óvoda Sopronkövesdi Nefelejcs Óvoda, süni csoport
  • tanintézmény – iskola Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
  • közösségek Sétabotséta Nordic walking Kiskunlacháza

A közösségek kategóriában pedig az alábbi szervezeteket sorsoltuk ki:

  • Egészségfejlesztési Iroda Tapolca
  • Tüdőgyógyintézet Törökbálint
  • Répcelaki Művelődési Ház és Könyvtár

Minden résztvevőnek szívből gratulálunk! Reméljük jövőre még több „ismerőssel” találkozunk és számos új résztvevő is csatlakozik majd az országos programsorozathoz.

Képek: https://masport.hu/vilag-gyaloglo-honap-2022-galeria/