Kérdések és válaszok, avagy Kivel tornázok a nappalimban?

Ebben a részben egy igazán vidám, könnyed, légies oktatóval ismerkedhetünk meg. A munkájának szerves részét képezi a zene és a kifinomult mozdulatok. Rendezvényeinken már találkozhattatok a kimagaslóan népszerű óráival. A Mozgásélmény szenioroknak Program megalkotásakor célunk volt, hogy óráival egy kis könnyed kikapcsolódást tudjunk majd biztosítani a résztvevők számára.

1.Van valamilyen sportolás előtti rituáléd?

Amikor versenyeztem, akkor voltak Kabala figurák, “akik” kint ültek a verseny alatt. Ezeket javarészt tanítványoktól kaptam, így a klub tagjainak szurkolást képviselték 🙂 Tánc-partnerem virtuálisan megköpködött, majd megöleltük egymást, kéz- és lábtörést kívántunk egymásnak és kéz a kézben kivonultunk a parkettre. De az öltözés, a sminkelés is maga egy rituálé, amivel az ember már hangolódik. Amíg vártunk a fellépés előtt a sorunkra, addig én próbáltam a fejemet kiüríteni és felszállni a zene-szárnyaira….

Jelenleg pedig az órák előtti fél órában, amíg minden egyéb gondolatot próbálok kiüríteni a fejemből és csak a csoportra próbálok koncentrálni. Ehhez pedig csendre van szükségem.

2.Mi az a tárgy, amely nélkül sosem kezded el a mozgást?

A tánccipőm! És természetesen a zene az én eszközöm 🙂 Ami a plusz, a jó érzés, hogy ismét átadhatom másoknak azt, ami az én szerelmem, ez pedig ugye a tánc.

3.Ha csak egy sportágat űzhetnél, mi lenne az?

Nagyon változatos embernek tartom magam…😊 Ahogy eddig is-A TÁRSAS/VERSENYTÁNC.

4.Ha választanod kellene…Bécsi vagy angol keringő?

Ez övön aluli, mint táncostól, mint tanártól álláspontot kérni… 😊 Ez olyan, mintha azt kérdezném, melyik gyerekedet szeretnéd jobban!

Angolkeringő egy lassan áradó, szentimentális lendülő mozdulataival olyan, mint a tavaszi szellő fuvallata! Romantikus és könnyed, ezért szerethető nagyon.

Míg a nagy klasszikus társa a Bécsi keringő az igazi klasszikus Bálok hangulatát árasztja, ahova a szívünk mélyén mindannyian vágyunk. Ezt lovagolta meg a nagy klasszikus Strauss dinasztia is, mai napig élő és örök ritmusaikkal.

5.Mi volt a legkedvesebb visszajelzésed a munkáddal kapcsolatban?

A Ceglédi Szépkorúak Sportfesztiválja rendezvényre visszatérő vendégeinek fogadtatása, ajándékai és főként ölelésük és sok-sok kedves szavuk, amikkel a közös táncunkat illették.

A kérdésekre válaszolt: Bánkúti Ágnes- Tánctanár