Új oktatóval bővül a Mozgásélmény szenioroknak Program csapata. Lendületes, dinamikus tornáival reméljük sokakat megörvendeztet majd az új csapattagunk. A rendezvényeinkre látogatók számára ismerős lehet új oktatónk személye. Foglalkozásait mindig hatalmas lelkesedés övezni, zenés órái igen közkedveltek a résztvevők számára. Ez a fajta online oktatás új terep számára, ám véleményünk szerint könnyedén vette az akadályokat. 😊. Mi már rég óta ismerjük őt örülünk hogy évek óta vele dolgozhatunk. Olvassátok el válaszait, hogy jobban megismerjétek, és csatlakozzatok tornáihoz. Hogy ki is ő? Bemutatkozó anyagunk végére érve kiderül. 😉
1.A bemelegítésen kívül van e valamilyen sportolás előtti rituáléd?
Én nagyon szeretek zenére edzeni, lehetőleg ritmusra végezve a mozgást.
Akkor is, ha csak kerékpározok, gyalogolok vagy erősítek a közelünkben lévő szabadtéri kondiparkban.
Az adott sporthoz tehát kiválasztom a hangulatomnak megfelelő stílusú, sebességű motiváló mixet, fülhallgató be, jó sok víz és mehet a menet.
Állóképességi edzéshez nagyon fontosnak tartom a célnak, edzettségnek megfelelő edzészóna megtartását, aminek ellenőrzésére pulzusmérő övet használok telefonos applikációval, tehát, ha kardióról van szó, indulás előtt azt is beállítom. Így érhető el, hogy az edzések minden perce a leghatékonyabb legyen és elkerülhessük a szervezet túlfárasztását is.
Amikor pedig én tartom az edzést -ha van rá lehetőség -, a foglalkozások előtt szeretek kicsit elvonulni, átgondolni, hogy tudok vendégeimnek minél maradandóbb extra élményeket is adni a gyakorlatokon túl, pl. zsírégető edzés előtt átgondolni a koreográfia építés oktatásmenetét, a záró finálé számok hangulati felépítését stb.
Meg kell jegyeznem, itt a Masport internetes edzéseinek elkészítése különös kihívást jelentettek, mivel a YouTube szabályzása miatt nem használhattam zenéket, ez pedig nem igazán az én világom. Remélem azért így is élvezik majd az érdeklődők a különféle foglalkozásokat.
2.Ha csak egy sportágat űzhetnél mi lenne az?
Sakk!
Na, jó, ez csak vicc volt. Én inkább a dinamikusabb dolgokat kedvelem. Mivel rengeteg sportágat űztem életemben, köztük az atlétikát, kézilabdát, kosárlabdát, aerobikot versenyszerűen is, szinte lehetetlen választanom, de ha pisztolyt fognának a fejemhez, akkor talán még mindig a gátfutást vágnám rá kapásból.
Hogy miért? Gondolom mindenki a fiatalkori sportjait űzné idősebb korában is legszívesebben, főleg, ha visszakaphatnánk akkori testünket is hozzá.
Persze, én nem csak ezért választanám a sportok királynőjét, azon belül is a kerítés ugrálást – ahogy sokan hívják -, a 110 gátat. Még most, 30 évvel azután, hogy junior válogatottként abba kellett hagynom ezt a csodálatos versenyszámot, ha sportról álmodom, a mai napig a gátas edzések, versenyek izgalmai jönnek elő legtöbbször. Ilyenkor átélhetem a rekortán szagát, a rajtgépet a talpam alatt, amiből kilőve magamat, újra nekironthatok a 10 gátsornak, aztán lehet őket “harapni”.Tudom, kicsit fura, de hát ez van.
Ha a valóságot vesszük alapul, tehát a hétszer műtött térdemet és egyéb igazi “sportbarát” változásokat fizimiskámban, akkor talán marad a táncos Fit-Ball órák tartása, mivel azt komolyabb bajságokkal is lehet végezni, ráadásul legjobb zenére, úgy, hogy közben másoknak is átadhatom a dinamikus mozgás örömét. Ez pedig a legjobb érzés, ha sportolásról beszélünk. Tehát, amikor korosztálytól függetlenül el tudsz vinni magaddal – akár csak egy órára is – minél többeket a gyermekien önfeledt huppogásos mosoly szigetre.
3.Ha választanod kéne edzés oktatás vagy edzés tartás?
Mindkettő! 29 éve oktatom az újabb és újabb szakember generációkat. Több ezer edző, testnevelő, gyógytornász alap és továbbképzésében vehettem részt, ami nekem ugyanolyan örömöt jelent, mint amikor a sportolni vágyókat mozgathatom meg akár egy nagy rendezvényen, akár rendszeres edzéseken. Szóval, itt nem tudok választani.
4.Mi az a tárgy, ami nélkül sosem kezded el a mozgást?
Mivel minden sporthoz, időjáráshoz más-más ruha, cipő stb. kell, talán csak a karórám állandó, ami fontos, hogy nálam legyen, mivel ha nem lenne ez a kis fegyelmező eszköz, még mindig akár órákat elmozognék naponta, csakúgy, mint fiatal koromban. Az óra segít, hogy kb. napi 60-90 percnél meghúzzam a határt. Ennél kevesebb persze ma sem nagyon lenne elég, tekintve, hogy versenyző koromban napi 5-6 óra mozgás volt a napi adag és mint tudjuk, a napi boldogsághormon adagra mindenkinek szüksége van, azt meg leginkább a testmozgással termelhetjük meg magunknak.
5.Mi volt a legkedvesebb visszajelzésed a munkáddal kapcsolatban?
Erre a kérdésre megint lehetetlen válaszolni, hiszen talán mindig a legfrissebb dicséretek a legkedvesebbek, amiből – köszönet a vendégeknek, hallgatóimnak – elég sokat kaphattam eddigi pályám során.
Valahogy úgy van ez, ha látszik rajtad, hogy szereted amit csinálsz és egy-két órára rá tudod ragasztani azokra is, akik veled tartanak, akkor már csak ezért is igen hálásak tudnak lenni.
Legutóbbi ilyen élményem múlt hétvégén Balatonalmádiban volt, ahol egy egész szabadidősportnapot vezényelhettem le, számos sportág oktatásával.
Ezek közül ami legtöbbeknek a legjobban tetszett – na ki gondolná – a zenés vízi aerobik órák voltak.
Sokan odajöttek a funky, latin és disco stílusú rövid kis foglalkozások után és külön gratuláltak, és megköszönték, hogy milyen jól érezhették magukat, hogy feldobtam a családi pihenésüket ezekkel a koreografált pancsolós percekkel. Persze, ezek a személyes vélemények is jól estek, de nekem a legkedvesebb visszajelzés az volt, hogy ott álltak velem szemben többször is százasával a strandolók, gyerekektől a fiatal edzetteken keresztül a szenior hölgyekig urakig és fülig érő szájjal úgy rázták mindenüket a Balaton vizében, mintha ezt csinálták volna egész életükben, pedig többségük szerintem most először próbálta ki, milyen lekövetni egy-egy ilyen kis koreográfiát.
Kérdésekre válaszolt:
Antal Miki -Atléta, rekreációs és személyi edző, aerobik szakedző, Hungarian Fit-Ball Master Trainer