III. Alfa Amore Gokartverseny

2019. 11. 24. – 2019. 11. 24.
Budapest, SilverKart Gokart és Rendezvényközpont Térkép

A résztvevőket (maximum 32 fő) 4 db 8 fős csoportra osztjuk. Minden csoport mehet egy 5 perces bemelegítő futamot, majd egy 7 perces időmérő futamot. A SilverKart rendszere az időmérő alapján mindenkinek a legjobb körideje szerinti sorrendbe állítja a versenyzőket.

Ezt követőn a versenyek következnek: 4 db 8 fős, 10 körös futam, időeredmény szerint rajtrácsra felállítva a versenyzőket.

A legvégén pedig rajtrácsos döntőt tartunk a nyerteseknek, ennek részleteit hamarosan ismertetjük.

DÍJAK:
A döntő futam első helyezettje serleget, a második és harmadik helyezettek érmeket kapnak. Minden győztek Alfa Amore ajándékcsomagot is kap. Az első három versenyző AlfaCity 2020 belépőt is nyer.
A verseny legjobb idejét produkáló versenyzőt külön díjazzuk.
Külön díjazzuk a legjobb női versenyzőnket is.

FIGYELEM:
A rendezvényt akkor tartjuk meg, ha összejön legalább 30 jelentkező, akik ezután be is fizetik a részvételi díjat november 5-ig.

A részvételi díj 11.900 forint / fő

Befizetés után a pénzt nem tudjuk visszaadni, de természetesen a jegyed átruházható. Ha technikai okok miatt (vagy nem elegendő résztvevő esetén) elmaradna a rendezvény, másik időpontot keresünk. Ha a második időpont nem jó, a jegyed átadhatod másnak, vagy ha nincs rá érdeklődő, akkor természetesen visszautaljuk a pénzt.

A rendezvényen összesen 32 versenyző vehet részt. Kérünk Titeket, hogy csak akkor jelentkezzetek, ha biztosan tudtok jönni. A rendezvényt akkor tartjuk meg, ha 30 versenyző elutalta a részvételi díját.

Részvételed a rendezvényen akkor biztos, ha elutaltad a jelentkezési díjat és ezt vissza is igazoltuk! Érdemes minél előbb utalnod, hogy ezzel bebiztosítsd a részvételedet.

Minden Alfa Romeo tulajdonos résztvevő + 1 vendég versenyzőt hozhat.

Ha nem vagy az Alfa Amore tagja, e-mailben is jelezheted részvételi szándékod: info@alfaamore.hu

A részvételi díjat ide tudod utalni:

Sunset Rodeo Kft. (Az Alfa Amore üzemeltetője)
K&H Bank: 10401000-00004857-00000006
Közlemény: a versenyző neve és amorés beceneve (ha van) + címe

Összeg: 11.900 forint / fő

Kérjük, jelentkezésed után emailben küldd el a számlázási címed, és az emailcímedet is, hogy a számlát kiállíthassuk! info@alfaamore.hu

Az utalók elektronikus számlát kapnak, ami egyben a jegy is lesz, így azt kinyomtatva hozd majd magaddal!

Arra kérünk, hogy utaljatok minél előbb, hogy le tudjuk foglalni a pályát!

Amennyiben nem gyűlik össze kellő számú jelentkező, a rendezvényt más időpontban igyekszünk megtartani, ha ez nem sikerül, természetesen visszautaljuk a jegyed árát!

 

Bővebb információt a facebook eseménynél találsz: https://www.facebook.com/events/700985430404683/

További események


02.09Télitúra

06.25XX. BÜCHL FÉLMARATON

04.12Színes Tavasz

01.18Téli kutyagolás

#masportinsta

© Copyright 2025. Minden jog fenntartva