1875-ben e napon rendezte meg a Magyar Athletikai Club a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten. Ennek emlékére a kormány 2000. május 2-án hozott határozata alapján május 6-án tartják a Magyar Sport Napját.
A Magyar Sport Napja alkalmából minden évben hivatalos ünnepségen tüntetik ki a magyar sportért aktívan tevékenykedő szakembereket. Nagyszabású ünnepségre a járványhelyzet miatt ezúttal nem volt lehetőség, de a díjakat idén is odaítélték.
A kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó sportolók részére, valamint életmű elismerésére, testnevelés és a sport iskolai népszerűsítésében, az ifjúság testedzésének és a diáksportnak a szervezésében, fejlesztésében hosszú időn keresztül kifejtett eredményes tevékenység elismerésére az iskolai, diák- és egyetemi sport területén tevékenykedő személyek részére adtak át ezen a napon díjakat, elismeréseket. Ezeken felül a sport területén kiemelkedő oktatói, tudományos tevékenységért járó elismerést is átadták.
A számos díjazott között a Magyar Szabadidősport Szövetség felterjesztettjei – Bozsik Anna, Haide Éva és Süli András József – miniszteri elismerésben részesültek kiemelkedő tevékenységükért.
Bozsik Anna
Többszörös olimpikon élsportolóból lett mára professzionális szabadidősport oktató, akitől eddig több, mint 10ezren sajátították el a sífutás, majd a nordic walkingozás alapjait. Hiteles egyéniségének, szakértelmének és lelkesedésének is köszönhető, hogy a Budai hegyekben megszokott látvánnyá váltak a botokkal gyalogló emberek.
Haide Éva
Közösség építő, értékrendet közvetítő mozgásforma népszerűsítésével és fáradtságos, önkéntes elterjesztésével több tízezer ember számára szervez aktivitást, a közös tornázás élményét. Országszerte, sőt határainkon túl állandó gyakorló helyeken tornáznak mára a beavatottak, akiknek a száma egyre nő.
Süli András József
A lakossági sport korszerű menedzselésével, az élsportban tapasztalt módszerek alkalmazásával új lendületet adott a Csongrád megyei szabadidősport életnek, majd az ottani pozitív tapasztalatok alapján a Bács-Kiskun megyei szabadidősport megreformálására is esélyt kapott. Egyidejűleg számos egyedi kezdeményezés is fűződik nevéhez.
Gratulálunk minden díjazottnak!