A Mozgásélmény szenioroknap Program keretein belül ismét egész napos programsorozattal készült a Magyar Szabadidősport Szövetség. Október 1-én az Idősek Világnapja alkalmából reggel 7 és este 7 óra között óránkként foglalkozásokkal mozgattuk meg a szenior korosztály tagjait.
Premier és ismétlő órával is kedveskedtünk ezen a napon a mozogni vágyó szépkorúaknak, kifejezve tiszteletünket és szeretetünket feléjük. Fontos számunkra, hogy fitten és aktívan legyenek részesei társadalmunknak, példát mutatva és átadva azt a tapasztalatot és tudást, amellyel rendelkeznek.
Az esemény meghirdetésének céljából létrehozott facebook esemény segítségével az egynapos program híre 22494 felhasználóhoz jutott el. Az Idősek Világnapja alkalmából elkészített program sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint a növekvő résztvevői bázisunk. Egy-egy foglalkozáson dupla annyi résztvevő tornázott, mint egy átlagos napon. A legaktívabb reggeli tornafoglalkozásokon óránként több mint 300-an tornáztak otthonaikban oktatóink vezetésével és iránymutatásával. A lendület nap végére sem fogyott el, közel 3000 aktív nyugdíjas érdeklődésével és részvételével zártuk napi programunkat.
A résztvevők között már találhatunk „ismeretlen ismerősöket”, akik nap mint nap reakcióikkal visszajelzést nyújtanak nekünk arról, hogy a program motivációt és támpontot nyújt számukra az egészséges és fittebb életmód eléréséhez vagy megtartásához. Ezekkel a pozitív reakciókkal haladunk tovább, és bíztatjuk mozgásra a szenior korosztályt!
Oktatóink, partnereink (ÉMOT, Egy Csepp Figyelem Alapítvány) tagszervezeteink, EFI irodák megosztásokkal, az esemény népszerűsítésével folyamatosan támogatják munkánkat, segítve azt, hogy minél több szenior tudjon velünk tornázni.