Ha úgy érezzük, levertek, enerváltak vagyunk, akkor csak az a tanács, hogy táncoljunk. Egyes kutatások szerint a rendszeres táncolás javítja a fizikai teljesítményünket, az állóképességünket és energikusságunkat. A kutatók állítása szerint a tánc segítségünkre lehet a demencia kialakulásának megakadályozásában. Főleg a társastáncokat ajánlják, ahol a partner és a zene kísérete pozitív hatással van a mentális egészségünkre. A tánc, főleg ha szívből jön, akkor felemelő érzést ad, amely csökkenti a depressziót és növeli vitalitásunkat, az életkedvünket. A mozgás révén javul a keringésünk és általában az életminőségünk a szakemberek szerint. Az egyre merevebb izmainknak jót tesz a mozgás. Ezáltal pedig egészségesebbek maradnak az ízületeink, és könnyebbé válik a mozgásunk. A tánc ugyanis egy olyan fizikai tevékenység, amely javíthatja az idősebb korban is az egyensúlyunkat. A gyors mozgás és a helyes testtartás fontos része a rendszeres táncnak ezáltal is hozzájárul az egyensúlyunk javításához.
ANGOLKERINGŐ
Az Angolkeringő a 1920-as években a Bostonból fejlődött ki, mely a Bécsi keringő utódja volt. Érdekessége, hogy a régi “kerek” fordulók mellett már az “egyenes irányú mozgás” új elemeit is tartalmazta.
Az Angolkeringőt származási helye után nevezték el. A tánc a Boston és a Slowfox stílusában kezdett formálódni. Először inkább előretörekvő tánc volt, majd az idők folyamán a megnövekedett fordulásokból következően az ütem végén zárták a lábakat. Szerkezete átlós jelleget kapott, mert a teljes fordulatok bonyolultnak tűntek, s a jobbra ill. balra fordulásoknál csak háromnegyedet fordultak. Ezt az új táncformát az angol tánctanárok dolgozták ki, melyet 1927-ben fogadtak el. Angolkeringő – melyet lágy, szentimentális zenére táncolnak – ritmikusan lendülő mozdulatai által a legharmonikusabb standard tánccá vált. Táncos jellege a lassú és egyenletesen lendülő, térben haladó fordulómozgásokban nyilvánul meg, melyek törésmentesen uralják a táncparkettet. Sokan a táncok “királynőjének” nevezik.
Zenéje: lassan áradó, lágy, harmonikus és szelíd, mely ingaszerűen az ütem első ütését hangsúlyozza. Üteme 3/4-es.
Tempó: tudásszint szerint 29-32 ütem/perc lehetséges.
Jellegzetessége: hogy táncmozgását az extrém magasságok és mélységek jellemzik.
Zenei jellegzetesség: az első ütés zenei hangsúlya egyidejű az új lendület legnagyobb erejével. A második lépésre esik a fordulat fő hangsúlya és ezzel éri el a pár a legerősebb térbeli hatást.
Ritmusa: 1-2-3, 1-2-3 vagy 1-2-3, 4-5-6
BÉCSI KERINGŐ
A társastáncok közül a keringőnek van a legrégebbi hagyománya. Neve a német “waltzen” (forogni, keringeni) szóból származik és a talajon sikló lábak forgó mozgására vonatkozik.
A keringő gyökereit kutatva egészen a XII-XIII. századig lehet visszamenni, a minnesangerek idejéig. A német “Springtanz”-ban – mely páratlanütemű táncrészként a páros ütemű, lépkedett előtáncot követte – felismerhető a keringő eredete.
A tánctörténészek többsége a keringőt a régi Dreherre vagy a Landlerre vezeti vissza a XVI. századtól kezdődően. Ezt a táncot Németországban és Ausztriában a nép táncmester nélkül táncolta. 3/4-es vagy 3/8-os ütemű körtánc volt, melyben a párok egymást átkarolva és egymás körül forogva táncoltak egy elképzelt középpont körül. Ez a tánc igen népszerű volt, olyannyira, hogy évszázadunk elejéig városban és falun egyaránt táncolták.
A másik verzió szerint a keringő keletkezését az ún. Langausban kell keresni, abban a táncban, amelyben a táncosoknak egy meglehetősen hosszú termet kellett a legkevesebb forgással végigtáncolni. A hatóság tilalmi rendeletet hozott a tánc ellen egészen a XVIII. századig. A büntetés indoka: tilos a partnernő körbeforgatása és megpörgetése, levegőbe dobása és átpördítése.
A “waltzen” szó 1750 körül egy rögtönzött bécsi vígjátékban jelent meg. 1750-ben Johann Wolfgang von Goethe számolt be a német táncról szerzett tapasztalatairól, és 1782-ben Carl von Zangen megjelentette “Etwas über das Waltzen” című könyvét. 1787-ben feltűnést keltett négy személy, akik Bécsben az “Una cosa rara” című operában az első keringőt táncolták; mindenesetre kétségbe vonják, hogy ott “koreografált” keringőt táncoltak volna. Bár a porosz udvarban, 1794-ben már tanulták a keringőt, a későbbi porosz királynő, Lujza – aki nem volt tőle elragadtatva – betiltotta. Berlinben 1918-ig volt érvényben a tilalom, a müncheni bálokon viszont játszották és táncolták. A keringő diadalmenete a bécsi kongresszus után kezdődött. Nagy szerepe volt ebben Lannernek és a Strauss dinasztia mámorító keringőmelódiáinak.
A Bécsi keringő, amely 6 lépésből áll, két 3/4-es ütemre volt felosztva és egy teljes fordulással összekötve kiteljesedett az akkoriban még szokásos balett-technika segítségével. Németország maradt a keringővel kapcsolatos események középpontja egészen a húszas évekig, amikor is a valcer úgy egy évtizedig háttérbe szorult a modernebb, dinamikusabb táncformák miatt.
Néptáncként a keringőt a harmincas évek elején fedezték fel újra, mégpedig a III. Birodalomban – Németországban – és Ausztriában. Az osztrák császári és királyi katonatiszt és tánctanár, Karl von Mirkowitsch tette a Bécsi keringőt újra társaság- és versenyképessé. A tánc a gyors, egyenletes, szárnyaló, teret betöltő lépésekben és forgásokban fejeződik ki. Zenéjében – amely egyébként mára új lendületet kapott André Rieu keringőkirálynak és zenekarának köszönhetően – sok a vonós hangszer. E csodás melódia táncra ösztönöz minden táncoslábú embert.
Zenéje: gyorsan folyó, temperamentumos, szárnyaló, lendületes
Zenei üteme: 3/4-es
Tempó: tudásszint szerint 50-60 ütem/perc
Bánkúti Ágnes
tánctanár