A Magyar Szabadidősport Szövetség szeptember 4-én vasárnap 10:00-17:00 között immár XXIII. alkalommal rendezi meg az ingyenes Családi Mozgásfesztivál eseményt. Céljuk olyan programot nyújtani, ahol a résztvevők különböző mozgásformák megismerésén és kipróbálásán túl inspirációt szerezhetnek a szabadidejük sportos eltöltéséhez.
Bepörög majd az egész család!
Igazi szabadidősportos fellegvárrá változik majd a Puskás Aréna Nyugati Park szeptember első vasárnapján. A 35000 m2-es területen kicsiknek, nagyoknak és a régebb óta fiatal korosztály tagjai számára is készül a szövetség különféle sportaktivitással. A család minden generációjának érdemes kilátogatni a rendezvényre, mert itt:
- nem lesz ok az unalomra. Sportági szakszövetségek, sportszakemberek, szakmai kiválóságok, tagszervezeteink és partnereink lehetővé teszik, hogy több mint 100 féle mozgásforma közül megtaláld a Neked valót!
- a családi csapatszellemet is erősíthetitek. Párban végezhető sportágakkal anya-lánya, apa-fia, nagyszülők – unokák versenyt is rendezhettek.
- az egészen kicsik Lustyhval is találkozhatnak. A plüss lajhár kabala a játéksziget névadója. Ezen a helyszínen sem lesz lehetőség a lustálkodásra. Ügyességi és fejlesztő feladatok várják a piciket.
- a gyerekek akár a szülőkkel vívott harcukat a Csatatér programponton is megvívhatják. Itt különböző küzdősportok, vívás, ökölvívás és egyéb sportágak kipróbálása közben küzdhetnek meg játékos formában egymással.
- a szülők maximum gokartozás közben gurulhatnak csak be, a Boxutca programponton a gokart mellett kerékpáros ügyességi pályán és trükkös bringákon is kipróbálhatják majd magukat.
- örömtáncot lehet járni a napsütéses őszben. A párotoktól egy kis kimenőt kérve egy kellemes táncos-zenés foglalkozással igazán újjá lehet születni.
- nem kell messzire menni azért, hogy horgászhass. A célhorgászat is biztosított lesz a rendezvényen. Ha halat nem is lehet fogni, a szórakozás garantált lesz.
- még a régebb óta fiatalok is felfrissülve, energikusan térhetnek majd haza. Gerinctorna és fitball is várja őket a Mozgásélmény Pontnál, sőt az online program oktatói is tartanak majd csoportos foglalkozásokat.
És még:
- a szponzorainknak és partnereinknek köszönhetően számos értékes nyeremény kerül kisorsolásra. Aki szorgalmasan gyűjti a sportaktivitásokért járó pecséteket annak lehetősége van részt venni a sorsoláson és bízni abban, hogy Fortuna kegyeltje lesz.
- nem csak az instáról lehet majd látni Bánhegyi Adri ugróköteles világbajnok lélegzetelállító kötélhajtását. Ki is lehet próbálni vele együtt ezt a hétköznapinak tűnő sportágat.
- Lovassy Krisztán az igazi biciklis legenda garantáltan nem suhan most el. Várhatóan a kerékpáros akadálypálya programelemnél fellelhető lesz.
- a 14 fantázianéven futó sportszektor rejtelmeire is fény derül….
Ismerj meg, ismertess meg, próbálj ki minél több sportágat!
Részletek: https://www.facebook.com/CsaladiMozgasfesztival
Facebook esemény: https://fb.me/e/2CCpwcxWu
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!
A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg a Városi Civil Alap keretében.