#BeActive pályázatok 2021

A Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) – számos kapcsolódó sportprogram mellett -2021-ben megalapítja a hazai #BeActive díjakat, hogy elismerje azon szervezetek és egyének munkáját, akik kiemelkedő kezdeményezésekkel ösztönzik mozgásra környezetüket.

A #BeActive kampány az Európai Bizottság támogatásával Európa-szerte népszerűsíti az aktív, mozgásban gazdag életmódot. Az egész évre kiterjedő uniós kampány fő hazai partnere a MASPORT.

A #BeActive díjakra az alábbi négy kategóriában 2021. május 3-ig lehet pályázni saját, hazai programokkal:

#BeActive Munkahelyi Díj

Olyan for-profit vagy non-profit munkahelyek jelentkezését várjuk, amelyek felismerték a munkavállalók egészségének és a jó társas környezet biztosításának értékét, és ezért aktívan tenni is kívántak. Legalább 2-3 éve működő – a pandémia időszaka alatt módosított, vagy szünetelő – egészségmegőrző programok jelölését támogatjuk, amelyek nem csak alkalmi, hanem rendszeres testmozgási lehetőségeket adnak a munkavállalóknak, akik ezzel aktívan élnek is. Keressük a kreatív megközelítéseket, a vezetői példamutatás sportos formáit, hatékony motivációs rendszereket. Előnyt élveznek az adott szervezet vagy szervezeti egység létszámához viszonyítva sok embert megmozgató megoldások.

#BeActive Oktatási Díj

Ebben a kategóriában az oktatási szférában aktív szervezetek jelentkezését várjuk, akik a kötelező iskolai testnevelésen túl, a diákok és esetlegesen a tanárok rendszeres testmozgási lehetőségeihez is aktívan hozzájárulnak hosszú távú, folyamatos, legalább 2-3 éve működő – a pandémia időszaka alatt módosított, vagy szünetelő -, a jövőben is fenntartható programokkal. Állami és magánintézmények, közvetlenül vagy közvetetten a gyerekekkel foglalkozó szervezetek is pályázhatnak. Kreatív megoldások, a mozgás felhasználása a hatékonyabb tanulásban, példamutatás, hatékony motivációs rendszer, nagy létszámot vagy éppen speciális célcsoportokat célzó, esetleg a diákok, tanárok családtagjait is bevonó megoldások előnyben.

#BeActive Helyi Motivátor Díj

A „helyi motivátor” díj esetében olyan magánszemélyek jelentkezését várjuk, akik a saját mikro és makro környezetükben sikeresen ösztönözték az embereket a testmozgásra, tevékenységük nyomán aktív sportélet és közösség alakult ki a hatókörükben. Hosszú távú, folyamatos, legalább 2-3 éve futó – a pandémia időszaka alatt módosított, vagy szünetelő -, a jövőben is fenntartható kezdeményezések jelentkezésére számítunk. Előnyt élveznek az olyan programok, amelyek nehéz helyzetben levő, hátrányos helyzetű társadalmi csoportok bevonására irányulnak.

#BeActive KaranténBajnok Díj

A „KaranténBajnok” kategóriában olyan kezdeményezések bemutatását (pl. egyéni projekt, szervezet, vállalkozás, intézmény) várjuk, amelyek 2020 márciusától kezdve kifejezetten a járványhelyzet okozta kihívásokra reagáltak újonnan létrejött online/offline sportprogramokkal és egyéb releváns, a mozgásban gazdag életmódot népszerűsítő kezdeményezésekkel.

A pályázat benyújtásának folyamata:

  • A pályázatok beérkezési határideje: 2021. május 3.

Értékelés:

  • A beérkező pályázatokat a MASPORT által felkért szakmai csapat értékeli.
  • A nemzetközi mércével is kiemelkedő pályázatokat a jelentkezők hozzájárulásával a MASPORT az európai #BeActive díjakra is felterjesztheti 3 kategóriában (#BeActive Munkahely, Oktatás, Helyi Motivátor,)

Díjazás:

A MASPORT egy kategóriában maximum 3 díjat ad ki.

#BeActive Munkahelyi Díj

I. helyezett: oklevél és 200 000,-Ft értékű sportszerutalvány

II-III. helyezett: oklevél

#BeActive Oktatási Díj

I. helyezett: oklevél és 200 000,-Ft értékű sportszerutalvány

II-III. helyezett: oklevél

#BeActive Helyi Motivátor Díj

I. helyezett: oklevél és 100 000,-Ft pénzjutalom

II-III. helyezett: oklevél

#BeActive KaranténBajnok Díj

I. helyezett: oklevél és 100 000,-Ft értékű sportszerutalvány

II-III. helyezett: oklevél

Eredményhirdetés: 2021. május 10.

#masportinsta

© Copyright 2025. Minden jog fenntartva